Fradista szemmel – Az Örökrangadó margójára

Immár a 206. Örökrangadót rendezték meg a válogatott szünet előtti hétvégén. Mind a két csapat számára nagyon fontos volt ennek a mérkőzésnek a kimenetele, hiszen a dobogó második foka, azaz ezüstérem megszerzésének a lehetősége volt az igazi tét.
Szép számú közönség, majd kilencezer néző látogatott ki a Groupama Arénába, ezen a vasárnapon. A szervezők ismét sikerre tudták vinni a Győr elleni találkozó előtt már bizonyított családi rendezvények receptjét. Számos család, nők és gyermekek látogattak ki az Üllői útra, egy részük egészen biztos a csábító programok, akciók hatására. De természetesen ne vegyük el a csapattól azt a dicsőséget sem, hogy egyre jobb, megbízhatóbb és szebb játékkal rukkolnak elő, hétről-hétre, így tehát a nézőszám növekedés nekik köszönhető leginkább.


„A tét rányomta a bélyegét a mérkőzésre” – így szokott hangzani a sablonos szöveg. Nos, most ezt nem lehetett elmondani, legalábbis a mi vonatkozásunkban.
Az első perctől kezünkbe vettük az irányítást, az MTK az első játékrészben nem is nagyon tudott átjönni a felezővonalon. Gyakorlatilag beszorítottuk a kék-fehéreket a saját kapujuk elé. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy a vendégek irányítója Kanta József, aki minden találkozón a támadások szervezésével foglalatoskodik, ezen a találkozón számos esetben a saját ötöséről vágta ki a játékszert.
Hegedűs a vendégek hálóőre bravúrt bravúrra halmozott, előbb Mateos, majd Gera fejesét hárította. De volt több kisebb védése is. A találkozó után azt nyilatkozta, hogy nem gondolta, hogy a Fradi ezt a kemény, pressziós játékot az egész első félidőben tudja majd játszani.
Tudtuk bizony! Sőt szemre is tetszetősen játszottunk, benne volt a mérkőzésben a gólszerzésünk, ami végül egy jogos tizenegyesből sikerült. Lamaht választották el szabálytalanul a vendég védők a 16-oson belül. A büntetőt Mateos biztosan értékesítette.
A második játékrészben egy kicsit visszavettünk, de az MTK-nak ekkor sem volt számottevő helyzete, egyszer sem kellett bravúrt bemutatnia Dibusz Dénesnek. Hiányzott a második találat, mert az 1:0 nagyon veszélyes állás. A cserék, - Böde és Busai - beállításával élénkebbé vált a játékunk, majd a 89. percben Varga remekül húzta meg a jobbszélt, kitűnően centerezett és ki más, mint Busai Attila megszerezte a második találatunkat.
Magabiztos győzelmet arattunk. Feljöttünk 1 pontra az ezüstéremért folytatott harcban.
Jegyzőkönyvek:
NB I, 21. forduló
FTC-MTK 2-0 (1-0)
Nézőszám: 8973
FTC: Dibusz - Dilaver, Nalepa, Mateos, Ramírez - Gera, Somalia - Lamah (Gyömbér, 86.), Hajnal (Busai, 74.), Varga - Lauth (Böde, 69.)
MTK: Hegedüs - Nagy T., Baki, Thiam, Vadnai - Vass, Pölöskei - Horváth Zs., Kanta, Csiki (Bese, 46.) - Torghelle
Sárga: Lamah (41.), Gera (75.)
G.: Mateos (36., 11-esből), Busai (89.)
MK-negyeddöntő, vv.
Csákvár-FTC 0-5 (0-3) - összesítésben: 0-10
Csákvár: Gelei - Wild (Fényes, 46.), Hajdú S., Dulló, Köntös - Domján (Oldal, 54.), Molnár Cs. - Mihály D., Bakos (Kocsis G., 46.), Varga Z. - Molnár T.
FTC: Jova - Csilus Á. (Dilaver, 46.), Nalepa (Busai, 46.), Batik (Zsivoczky, 46.), Bönig - Cukic, Kukuruzovic - Nagy Dániel, Gyömbér, Nagy Dominik - Ugrai
Sárga: Fényes (47.)
G.: Kukuruzovic (27.), Cukic (33.), Nagy Dominik (44., 77.), Ugrai (53.)
Remélem a válogatott mérkőzés miatti szünet nem vetett minket vissza, hiszen nagyon fontos találkozó vár ránk holnap Felcsúton, a Puskás Akadémia ellen.
A srácok kedden a Csákvár ellen hangoltak, ismét egy ötöst helyeztek el a másodosztályú csapat hálójába, bejutva ezzel a Magyar Kupa elődöntőjébe, ahol a Szolnok lesz az ellenfelünk.
Feszített a tempó, de bírni kell!

Hajrá Fradi!

Csépányi Balázs

Megjegyzések